Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

SZÍNEK A LAKBERENDEZÉSBEN

SZÍNEK A LAKBERENDEZÉSBEN
Köztudott, hogy a színek nagy hatással vannak hétköznapjainkra és hangulatunkra. Öltözködésünk is meghatározó, de az is fontos, hogy milyen színűre festjük, vagy éppen tapétázzuk otthonunkat. Lassan vége a téli hónapoknak, itt az ideje színt vinni a lakásba. Következő összeállításunkból megtudhatod, hogy melyik szín, milyen hangulatot eredményez majd.

A tisztaság és rend színe: a fehér
Sokan tartanak a fehér színtől, hiszen gyakran nehéz tisztíthatóság, valamint kórházi hangulat jut eszükbe. Pedig ez a szín is, mint az összes több, olyan sok lehetőséget rejteget. A nyugalom, tisztaság és frissesség színe. Ezen szín használatával a szoba világosnak, levegősebbnek és tágasabbnak is tűnhet. Modern hangulatot lehet teremteni élénk, esetleg neon színű kiegészítőkkel, míg visszafogott pasztellárnyalatokkal kombinálva pedig vidékies, rusztikus kuckóvá alakul bármely helyiség. Ha sok fény jut a szobába, nyugodtan ki lehet egészíteni hideg, kékes tónusú árnyalatokkal. De hasonlóan hideg árnyalatnak számít a tojáshéj, osztrigahéj és a jég színe is. Abban az esetben viszont, ha csekély mennyiségű fény jut a szobába, érdemes inkább pirosas meleg árnyalatok mellett dönteni. Ilyen árnyalat például az elefántcsont, mészkő és vajszín is.


A világ kizárására: a fekete

Ez a szín elősegíti a befelé fordulást, az önvizsgálatot. Segít megtalálni a belső erőnket és felszabadítani azt. Békét és kényelmet áraszt, segít elfogadni az elmúlást, ezért sem véletlen, hogy számos kultúrában a fekete a gyász színe. A fekete színek erőteljes hatást váltanak ki a lakásban, ezért nagy bátorság kell használatához. Előnyös, a nagy belmagasság és rengeteg mennyiségű fény. A fekete minden helyiségben hangulatos, konyhában, fürdőszobában, nappaliban és hálószobában is. Ezeket az erőteljes árnyalatokat könnyű ellensúlyozni élénk kiegészítőkkel, aminek eredménye egy cseppet sem unalmas, elegáns és drámai helyiség lesz.


A kreativitás színe: a lila

Ha szeretnéd kiélni kreativitásodat, koncentrálj a lila színre és különböző árnyalataira. A kék, lila és piros színek kombinálása nyugtat, ugyanakkor energiát is ad. Ha rossz kedved van, vagy kreatív ötletekre van szükség, hagyatkozz erre a színre. Ha van otthonodban dolgozószoba, érdemes teret engedni a lilának. Segít a koncentrációban és egyes kutatások szerint megszünteti a fejfájást is. Fontos azonban, hogy ne fess nagy tereket erre a színre, mert úgy már nyugtalanító lehet. Ha mégis szeretnéd az egész falfelületet bevonni ilyen tapétával, mindenképpen használj mellé egy kis sárgát is.
 

A jókedv színe: a sárga
Ha vidáman, jókedvűen szeretnéd tölteni az otthoni időt, akkor szükség lesz a sárga színre, mely megnevettet. Tudósok bebizonyították, hogy a sárga szín nem csak a hangulatot befolyásolja, de serkenti a gondolkodást is, aktiválja az agya vizuális központját. Érdekes tény, hogy ami sárga színű, azt jobban megnézzük és megjegyezzük. Ez az információ hasznos lehet akár a tanulással kapcsolatban is. Egyéb tulajdonságai között sorolhatjuk fel a vérnyomás emelő és májméregtelenítő hatását. De hogyan is használjuk ezt a színt otthonunkban? Azt már előző cikkünkben elárultuk, hogy a lila szín komplementere, viszont ha domináns színként szeretnéd használni, akkor figyelj arra, hogy északi fekvésű helyiségbe kerüljön. Krémszínű kárpitokkal és világos színű fa bútorokkal klasszikus és elegáns hangulatot teremthet.


A nyugalom színe: a kék
Ez a szín a friss levegő érzetét és a tiszta tenger látványát idézik elő, hozzák otthonunkba. Köztudott, hogy a legtöbb ember hajlamos arra, hogy idegességből, feszültségből eszik, de a kevesebb stressz le tudja csökkenteni az evési kedvet. Ezzel kapcsolatban egyébként egy kísérletet is végeztek. Két csoportra osztották a jelentkezőket. Az egyik csoportnál a hagyományos világítású hűtőt kaptak, míg a másik csoportnál kék villanykörtét csavartak be. A vizsgálat végén arra jutottak, hogy a hagyományos hűtőből sokkal több étel fogyott, mint a kék fénnyel megvilágítottból.


A kiegyensúlyozottság színe: a zöld
Nincs nyugtatóbb látvány egy stílusos zöld enteriőrnél. Ez a szín azonban nem csupán nyugtat, de kiegyensúlyozottá is teszi lelkünket. A zöld színű dolgok vezetik a szemet, emlékezz csak vissza a régi iskolapadokra. Nem véletlenül festették zöldre őket. A zöld nagyon figyelemfelkeltő látvány, de segít letudni a lámpalázat is. Hogyan használd lakásodban? Bármelyik árnyalatát is válaszd üdítő, otthonos hangulatot alakíthatsz ki a szobában. Pezsdítő, serkentő összeállítás létrehozásához kék, vagy pink kiegészítőkkel kombináld. A nyugalom szigetét azonban barna, vagy pasztellszínek hozzáadásával érheted el. A zöld mellé egyébként a sárga is nagyon jól illik, amivel megidézhetjük a citrusok világát, a zöld alma ízét és a füves réteket. Konyhában használva étvágygerjesztő hatású.

Az oldal tetejére